"AZ EMBER MINDEN, MERT MINDENNÉ LEHET" (Comenius)

HUMÁN KÖZÉPISKOLA

TANÁRI

e-Napló
Levelezés

ISKOLÁNKRÓL

Főoldal
Elérhetőség
Küldetés
Iskolatörténet
Névadónkról
A Szent-Györgyi díj
Nappali képzés
Galéria
Galéria 2 ÚJ !
A 2011/12-es tanév
Diákjaink
Dolgozóink
Diákjaink voltak
Dokumentumok

BEISKOLÁZÁS

NAPPALI
Nyolcadikosoknak
Érettségizetteknek

LEVELEZŐ
Érettségizetteknek

ITT AZ IDŐ!

KOLLÉGIUM

Szállásfoglalás

PÁLYÁZATOK

FELNŐTTKÉPZÉS

EUROPASS

ESFALP

TANÖSVÉNY

ZÖLDÜLÜNK

SÉTA

  Szent-Györgyi hét
megjelent:
2011. december 20. 16:03:46

Egyik legszebb hagyományunk a Szent-Györgyi hét programsorozata, melynek keretében ünnepi megemlékezés keretében adjuk át a Szent-Györgyi díjakat minden év decemberében. Díjat kapott Petőné Seres Katalin tanár, Gulyás Anikó és Terjék Szilvia tanulók. Ebben az évben ünnepeltük szakközépiskolánk fennállásának 25. évfordulóját is. A két eseményről egy nagyon színvonalas ünnepség keretében emlékeztünk meg 2011. december 1-én. Megtiszteltek jelenlétükkel azok az igazgatóink is, akik a 25 év alatt vezették iskolánkat. Az ünnepi megemlékezés után érdekes programok vártak tanulóinkra. Megnézhették táncszakköröseink műsorát, érdekes és tanúságos fizikai és kémiai kísérleteket láttak, szurkolhattak a kosár- és röplabdás társaiknak, egészségügyi vetélkedőn mérhették össze tudásukat az AIDS világnapja alkalmából. Jókat nevethettek a tantestület tagjainak 25 évvel ezelőtti fényképein, és csodaszép mézeskalács díszeket sütöttek az aulában. A hét fénypontja a szalagavató ünnepség volt.

>> képek



  Angol felvételi vizsga
megjelent:
2011. november 14. 17:30:37

Az angol szóbeli felvételi vizsga témakörei letölthetőek INNEN.



  Nyílt nap
megjelent:
2011. november 14. 09:17:51

Intézményegységünk iránt érdeklődők számára nyílt napot rendezünk 2011. november 24-én. A program 1430 órakor kezdődik.

(további információ ITT)



  Az új Rekreációs és egészségfejlesztési képzőhely átadási ünnepsége
megjelent:
2011. október 26. 16:57:32

„Az egyetlen értelmes hagyomány, amelyet érdemes megtartani, a fejlődés.” (Marcus Wallenberg)

2011. október 13-án ünnepélyes keretek közt avattuk fel azokat a helyiségeket és eszközöket, amelyeket a TIOP 3.1.1-09/1-2009-0019 pályázat keretében kapott az iskolánk egy új Rekreációs és egészségfejlesztési képzőhely kialakítása keretében.

A megnyitón beszédet mondott dr. Zombor Gábor, Kecskemét MJV polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét MJV alpolgármestere, Pósfayné Bakota Éva (ügyvezető, Kecskeméti TISZK), Zsámboki Anna, a Humán Középiskola igazgatója és Tóth Lászlóné a Szent-Györgyi Albert Középiskola intézményegység-vezetője.

A tornaterem és a konditerem is megújult, egy osztályteremmel és három demonstrációs helyiséggel bővült iskolánk. Több mint 50 szakmai és sporteszközt kaptunk, valamint az összes tanulói asztalt és széket kicserélték tantermeinkben. Így esztétikus, vidám helyiségekben kezdhették meg diákjaink a tanévet.

Köszönjük a TISZK szakembereinek és a kivitelezőknek a kifogástalan munkát!


>> képek



  Őszi érettségi vizsgák
megjelent:
2011. október 21. 06:50:39

Szóbeli érettségi vizsgák időpontja: 2011. november 17-18-19.

Tájékoztató értekezlet: november 17. csütörtök 0755 (az érettségi beosztás ismertetése)

Eredményhirdető értekezlet: november 19. szombat 1700 (bizonyítványok, tanúsítványok, törzslapkivonatok átadása)

Kérjük, hogy a vizsgázók a szóbeli érettségi beosztásban megjelölt időpont előtt egy órával jelenjenek meg.

Az alábbi linkekre kattintva letölthetőek témakörök a szóbeli vizsgákhoz:

Magyar nyelv Irodalom Elektronikai alapismeretek
Angol nyelv Német nyelv Orosz nyelv
Történelem Földrajz Matematika
Kémia Informatika Művészettörténet



  Felvételi előkészítő tanfolyam nyolcadikosoknak
megjelent:
2011. szeptember 22. 22:35:32

A Szent-Györgyi Alapítvány a Tanulókért felvételi előkészítőt szervez 8-os tanulóknak matematika és magyar nyelv tantárgyakból.

A felvételi előkészítők időpontjai: 2011. november 26., december 3., 10., 17., 2012. január 7., 14.

A foglalkozások időpontjai:
magyar nyelv: 800 - 930 óra (tanár: Bálint Kinga Lujza)
matematika: 1000 - 1130 óra (tanár: Sági Éva)

Jelentkezni a kitöltött jelentkezési lappal lehet az intézményegység titkárságán:
Kecskemét, Nyíri út 73, vagy e-mailon: szgya@szent-gyorgyi.hu

Jelentkezési határidő: 2011. november 4.

A jelentkezési lap letölthető INNEN.



  A Szent-Györgyis diákok újra helytálltak Törökországban
megjelent:
2011. szeptember 20. 01:02:57

(Kissé megkésve adunk hírt egy májusi eseményről, de közben elkészült a projekt honlapja is, mely IDE kattintva érhető el.)

Az idén májusban immár 5. alkalommal képviselhettük hazánkat az isztambuli 20. Nemzetközi Projekt Kiállításon (20th International Research Projects Exhibition). A kiállítás házigazdája a MEF International School. A kiállításon 22 ország valamint 40 török középiskola diákjai mutathatták be a biológia, kémia vagy a fizika tudomány területein végzett kutatásaikat.

>> tovább



  Tanévkezdés
megjelent:
2011. augusztus 26. 08:53:39

A tanév 2011. szeptember 1-én 745 órakor kezdődik tanévnyitó ünnepséggel.



  Tankönyvvásár
megjelent:
2011. augusztus 17. 10:01:39

A tankönyvek megvásárlása az iskolában a következő napokon lehetséges:

9. évfolyam: 2011. augusztus 29. (hétfő) 8-12-ig

10. évfolyam: 2011. augusztus 30. (kedd) 8-12-ig

11-12. évfolyam: 2011. augusztus 31. (szerda) 8-12-ig



  Francia diákok vendégeskedtek nálunk
megjelent:
2011. április 28. 18:17:05

Iskolánk közvetítésével három hetet töltött Kecskeméten hat kedves francia diáklány az MFR iskolából, Barbentaneból. 2011. március 15-től április 4-ig szakmai gyakorlaton vettek részt a Margaréta Otthonban, ahol iskolánk 13. osztályos ápoló hallgatóival közösen dolgoztak. Mind a francia, mind a magyar diákok elbűvölték kedvességükkel, ügyességükkel és segítőkészségükkel az Otthon lakóit és dolgozóit egyaránt. A francia vendégek szakmai programjuk részeként látogatást tettek az Aranykor Idősek Otthonában Ballószögön is.
A két kísérőtanárnő, Theresa Hassewelde és Julie Granier idegennyelv, szakmai idegennyelv, valamint szakmai órákat látogatott, és iskolánk tanáraival módjuk nyílt tapasztalatcserére, a nemzetközi gyakorlatok kölcsönös megismerésére. A csoport munka után városunk nevezetességeivel ismerkedett, hétvégén kirándulni mentek, pl. Ópusztaszerre, Budapestre, és Cserkeszőlőre a gyógyfürdőbe, ahol különösen jól érezték magukat. Szívesen látogatták a Tavaszi Fesztivál programjait, részt vettek a Bohém Jazz Fesztivál egyik koncertjén is.
Április 23-tól 12 Szent-Györgyis diák indult Avignonba, ahol az MFR iskola közvetítésével három hetes szakmai gyakorlaton fognak részt venni, öt különböző egészségügyi és szociális intézményben.

>> képek



   Rendkívüli felvételi eljárás
megjelent:
2011. április 30. 08:54:31

A Kecskeméti Humán Középiskola Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakiskolája rendkívüli felvételi eljárás keretében 2011. május 4-én 1400-tól felvételi elbeszélgetést tart az általános iskolák azon 8. osztályos tanulói számára, akik „előrehozott” szakiskolai képzésre szeretnének jelentkezni: szociális gondozó és ápoló szakon (53-es kód). A felvételi elbeszélgetésre a szülőkkel együtt várjuk a tanulókat. Kérjük, amennyiben van, hozzák magukkal a központi írásbeli felvételi értékelő lapjukat és a kitöltött jelentkezési lapot.

A jelentkezési lap letölthető INNEN.



  A szakma hónapja '11
megjelent:
2011. március 20. 22:18:38

Intézményegységünkben ebben a tanévben is megrendezésre került a „Szakma hónapja” rendezvénysorozat, melynek keretében vetélkedőt szerveztünk tanulóinknak az egészséges életmóddal és egészségvédelemmel kapcsolatos témakörökből. A rendezvényen 9 csapat indult. Nagyon jókedvű és hasznos délután volt.

>> képek



  Ideiglenes felvételi rangsor a 2011/12-es tanévre
megjelent:
2011. március 16. 01:10:59

Elkészült az ideiglenes felvételi rangsor, mely az alábbi linkekre kattintva érhető el:

51-es kód: angol nyelvi humán tagozat
       52-es kód: német nyelvi humán tagozat       53-as kód: szakiskola



  1% - 1% - 1% - 1% - 1% - 1% - 1% - 1% - 1%
megjelent:
2011. február 11. 08:22:53

Szeretettel kérjük felajánlását Alapítványunk javára. Köszönjük!

Csak annyit kell tennie, hogy IDE kattintva letölti a már kitöltött rendelkező nyilatkozatot, kivágja és borítékba teszi. A borítékra rá kell írni saját nevét, lakcímét és adóazonosító jelét. A lezárt borítékot a jövedelemadó-bevallás nyomtatvánnyal együtt kell beküldenie.



  Nyílt napok a Szent-Györgyiben
megjelent:
2011. február 11. 08:14:56

Érettségi előtt állsz, és még nem tudod, mi szeretnél lenni?
Érettségiztél már, de szeretnél szakmát tanulni?

Tájékozódj nyílt napjainkon! (letölthető tájékoztató)

2011. március 2. (szerda), 10 órától
2011. március 3 (csütörtök), 14 óra 30 perctől
2011. március 16. (szerda), 14 óra 30 perctől






Az oldalak motorja PHP-Nuke, melyre a GNU/GPL licenszek vonatkoznak.