Nyílt nap

2018-10-25 17:54:22

Tisztelt Szülők, Kedves nyolcadikos Diákok!

Nyolcadikosoknak és szüleiknek tagintézményünk nyílt napokat szervez, melyen szeretettel várjuk az összes érdeklődőt!

Nyílt nap: 2018. november 13. 1400 és 2018. november 27. 1400

„Válts zöldre!” - Határtalanul a fennntarthatóság jegyében

2018-07-10 08:22:07

2018. április 23-27. közt került sor iskolánk és nagykárolyi testvériskolánk, a Colegiul Technic „Iuliu Maniu” Carei közötti közös fenntarthatósági projekt első etapjára. Az Osza Gyöngyi, Jáger Erzsébet és Gulaci Marta által szervezett Határtalanul program keretében zajló „Válts zöldre!” projekt célja, hogy rávilágítson arra, hogy a környezetvédelem közös feladatunk. Az együtt eltöltött egy hét alatt szót ejtettünk arról, hogy nem minden szemét, és a közös műhelymunkák során be is bizonyítottuk, hogy hulladékból készülhet ékszer, hangszer vagy akár kreatív szélcsengő is.

Elsősegélynyújtó verseny általános iskolásoknak

2017-12-11 18:09:25

2017. december 6-án iskolánk elsősegélynyújtó versenyt rendezett általános iskolások részére, melyre 17 csapat jelentkezett.

A jó hangulatú napon a legsikeresebb iskolák:

  • I. helyezett Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája
  • II. helyezett Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
  • III. helyezett Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak.

Pályaorientációs nap

2017-11-26 10:39:20
címke: rendezvény

November 21-én került sor Pályaorientációs Napunkra, mely egy napra esett az általános iskolás tanulóknak tartott második nyílt napunkkal.

A nap során az alsóbb évfolyamosok újraélesztettek, alapvető elsősegélynyújtási ismereteket szereztek, megdajkálhatták demós bébijeinket, a közelgő ünnepek jegyében kézműveskedtek, és még az SOS Gyermekfaluban és a kórházban is megfordultak.

A felsőbb évfolyamosok a masszázsbemutató után a Neumann János Egyetem képzéseivel ismerkedhettek meg, majd Huszka Klára tanárnő adott néhány jó tanácsot a felvételivel kapcsolatban.

Kedves nyolcadikos Diákok!

2017-11-11 19:54:22

Iskolánk angol és német nyelvi órák, illetve gyógymasszőr gyakorlati órák látogatására biztosít lehetőséget az általános iskolák nyolcadikos tanulói részére!

Ezek időpontja: 2017. november 21. és 2017. november 28.

Az 1. és 2. órában az idegen nyelvi képzésbe, a 3. órában pedig a masszőr gyakorlati képzésbe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. Az órák kezdési időpontjai: 745, 840, 940. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Itt tudsz jelentkezni.

Versenyfelhívás - Elsősegélynyújtó versenyre, általános iskolásoknak

2017-11-01 12:01:01

December 5. az önkéntesek világnapja, jelmondata: „Tégy az emberért”. 1985-ben az ENSZ közgyűlése december 5. napját jelölte ki, hogy a társadalmak megünnepeljék mindazokat az önkénteseket, akik világszerte áldozatos munkát végeznek a társadalomért.

Intézményünk ezért hagyományosan ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ versenyt rendez az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére.

4 fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet.

A verseny tematikája: újraélesztés, sebellátás, hirtelen rosszullétek, csont- és ízületi sérülések (törés, zúzódás, ficam, rándulás), égési, fagyási sérülések, görcsös állapotok, mentőhívás szabályai, helyszínbiztosítás, sérült állapotának felmérése, első percek teendői.

időpontja: 2017. december 06. (szerda) 900 óra

helyszín: A Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Kecskemét, Nyíri út 73.)

jelentkezni lehet e-mailben

a jelentkezési lap letölthető INNEN

jelentkezési határidő: 2017. november 17.

Tisztelt Szülők, Kedves nyolcadikos Diákok!

2017-11-06 17:54:22

Nyolcadikosoknak és szüleiknek tagintézményünk nyílt napokat szervez, melyen szeretettel várjuk az összes érdeklődőt! Egyben meghirdetjük a tagintézményünkbe jelentkezők számára felvételi előkészítő tanfolyamunkat is.

Nyílt nap: 2017. november 07. 1400 és 2017. november 21. 1400

Felvételi előkészítő: 2017. november 25-től szombatonként (magyar nyelv és matematika tárgyakból)

Felvételi előkészítő jelentkezési lap letölthető, vagy a tagintézmény titkárságán átvehető.

"Boldog iskola" cím átadása

2017-10-10 12:01:01
címke: rendezvény

Iskolánk is csatlakozott a BOLDOG ISKOLA programhoz, röviden a programról:

BOLDOGSÁGÓRÁK MAGYARORSZÁGON a pozitív pszichológia módszereivel

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.

Megyei szintű szakmai verseny

2017-09-30 18:09:25

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében indult megyei szintű szakmai verseny a Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolájában, ahol az iskola nappali tagozatos diákjai is részt vettek. Banó Péter, Szabó Gergő, Forgács Vanda és Palásti Eszter a Diabetika csapat tagjaként képviselte intézményünket.

Felkészítő tanáruk: Balláné Kelemen Andrea tanárnő volt.

Szent-Györgyis csiperósok Dornbirnban ’17

2017-09-16 12:01:01
címke: rendezvény

2017. július 9-16 közt kulturális csereprogramban vett részt iskolánk 12 jelenlegi és egykori tanulója Kecskemét osztrák testvérvárosában, Dornbirnban. Csoportunkat a helyi ifjúsági munkacsoport, az OJAD fogadta és kalauzolta a bő egy hét során. Bepillantást nyerhettünk a hip-hop kultúra rétegeibe, a zenébe, a táncba és a graffitik világába.

Dunszt István kiállítása

2017-04-02 12:01:01

Régebben sűrűbben, de legutóbb 2010-ben volt itt, az aulában Dunszt-kiállítás. A tehetséges tanár és grafikus ezúttal egy igazi performansszal készült: a grafikákon kívül egy gitárral és énekével varázsolt nekünk dél-itáliai hangulatot legalább egy kis időre. De a grafikák mellett helyet kapott néhány akvarell is, melyek a bajai Duna-parton és Tiszaalpáron készültek. A kiállítás március 27-től április 2-ig volt látható.

O:DATETTÜK!

2016-12-01 12:00:00

Tisztán emlékszem 2014. január 31-ére, ugyanis ekkor indultunk el csapatban az Online Demokrácia Activity 2.0 elnevezésű, izgalmas, kreativitást igénylő, demokráciával foglalkozó versenyen. A versengés első három fordulója az online térben zajlott. Csapatunk, a Bence és a Demokrácia Angyalai (röviden csak BÉDA) néhány nappal korábban, 2014. január 29-én alakult meg. Hivatalosan ugyan csak egy mentortanárunk lehetett, de a Dvorcsák Fruzsina, Kovács Anita, Polyák Bernadett, Sipos Bence és Vida Nóra által alkotott csapatunkat két segítő és mentor, Jáger Erzsébet és Zórity Adrienn tanárnő is erősítette.

Csiperó

2016-12-04 12:01:01
címke: rendezvény

Az Európa Jövője Egyesület 1990-ben alakult, és azóta szervezi Kecskeméten az ifjúsági és gyermektalálkozókat. Céljuk, hogy a kecskeméti gyerekeket megismertessék Európa és a világ országainak gyermekeivel. 2010-ben kapcsolódtam be az egyesület munkájába, és örömmel mondhatom, hogy jelenleg is aktív tagja vagyok a "csapatnak".

Szakmák éjszakája 2016

2016-04-15 15:15:30

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája szeretettel meghívja Önt a Szakmák éjszakája rendezvényre. A szakmák éjszakája program 18:00 és 22:00 óra között színes bemutatókkal, interaktív programokkal várja az érdeklődőket.

A megnyitó időpontja: 2016. április 15. (péntek) 19:00

Digitális Témahét 2016

2016-04-14 05:49:58
címke: rendezvény

2016. április 4-8. között először rendezték meg az országos Digitális Témahetet, melybe iskolánk is szívesen bekapcsolódott. Több, mint 20 tanóra alatt 7 tantárgy bevonásával 10 csatlakozó szaktanár közreműködésével közel 200 diák "színezte ki" és töltötte meg tartalommal az április hónapot.

Íme a végeredmény!

Isztambul 2015

2015-05-12 22:05:36

Iskolánk két tanulójának (Kovács Anita (12.C) és Sára István (10.A) volt lehetősége részt venni Isztambulban, a MEF Tudományos Projekt versenyen 2015. május 4. és 8. között. A "TAKE A LENSE AT ME - FLORA UNDER MAGNIFIER" címet viselő project munkájukat mutatták be angol nyelven. A felkészülés során 25 növénybiológiai kísérletet végeztek el, melyről video felvételt készítettek, az ezek felhasználásával elkészült összegző rövidfilmeket egy diák, Varga Szabolcs (13.C) által készített honlapra töltötték fel magyar, angol és néhányat török nyelvű felirattal ellátva.

Isztambul 2014

2014-07-08 22:05:36

Iskolánk két tanulójának (Szabó Fanni és Vida Nóra a 11.A-ból) lehetősége volt részt venni Isztambulban, a MEF Tudományos Projekt versenyen 2014 május 13. és 17. között. A Ring for a Lifetime - Gyűrű egy életre című tanulmányukat mutatták be angol nyelven. Felkészítő tanáraik Osza Göngyi és Jáger Erzsébet voltak, Isztambulba Zsiros-Vig Anikó tanárnő kísérte el őket. Nagyon nagy élmény volt a szereplés, egy ismeretlen kultúrával való találkozás, hajóút a Boszporuszon, illetve látogatás az Isztambul Akváriumba. És persze, mert megismerhettek diákokat, tanárokat és kutatókat más országokból (pl. Törökország, Ciprus, Azerbajdzsán, Kanada, Koszovó, Kirgizisztán stb).

Comenius programtalálkozó - Magyarország

2014-07-03 22:05:36

2014. június 2. - 2014. június 6.

A Comenius program utolsó találkozójára a szervező országban, Magyarországon, azon belül is Kecskeméten került sor. Az aktuális téma a légszennyezés volt, így azon hét alatt erről tartottuk állandó kiállításunkat. Révén, hogy ez egyben a lezáró program is, a két év során létrehozott alkotások is megtekinthetőek voltak.

B3x3 Kosárlabda Iskolai Világbajnokság, Peking (Kína)

2014-06-17 12:18:33

Iskolánk leánycsapata (Burján Bianka, Kálló Dóra, Kovács Adrienn és Rakiás Klaudia, valamint az edző: Tóth Viktor) képviselte Magyarországot (a Kecskeméti Bolyai Gimnázium fiúcsapatával együtt) az elsőként kiírt rendezvényen. A 18 órás utazás és utána a meccsek persze fárasztóak voltak, de a Sport Egyetem campusában lakni, pálcikával enni, a Nagy Falon járni, és meglátogatni egy igazi kínai piacot: mind-mind egy életre szóló emlék marad.

Románia - Nagyvárad

2014-04-20 22:05:36

2014. március 16-21.

Március 16-án, vasárnap reggel indultunk el a nagy útra. Szakadt az eső, de a kedvünket ez sem vette el; izgatottan vártuk a hetet. A korai indulás miatt egy kis erdélyi városnéző túrára is jutott időnk. Az első állomásunk Aradvolt, a főutcán és a Maros partján is sétáltunk. Arad után észak felé vettük az irányt. Nagyszalontán megnéztük Arany János szülőházát, illetve az emlékmúzeumba is ellátogattunk.

1 2 3 4 5 6 7 8