szgya@kecskemetiszc.hu
(+36)76/492-104, (+36)76/492-112

Hírek

 

Ismét Kitaibel döntős volt iskolánk egyik tehetséges diákja

2020-06-15 14:45:21
cimkék: verseny

Horváth Vivien

A 2019-20-as tanév őszén, 2019. október 5-én Mosonmagyaróváron került megrendezésre a 41. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjére, ahol iskolánkat Horváth Vivien 10.A osztályos tanuló képviselte.

A 3 fordulós megmérettetés (kiselőadás - ahol természet- vagy környezetvédelemmel kapcsolatos önálló munkáikat mutatják be, fajismeret - 200 növény és 200 állatfaj felismerése és latin nevük ismerete és teszt a Természetbúvár kijelölt cikkeiből) után a 15. helyen végzett Vivien.

Számunkra az idén kedvezőtlenül alakult az, hogy összevonták a szakgimnáziumok tanulóit a gimnáziumi diákokkal, akik alap órában tanulják a biológiát.

A szakgimnazisták között a 3. legjobb eredményt értük el.

S amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy a kiselőadására 100 pontból 100-at kapott.

A kiselőadás témája: A szivárvány színei a természet festőnövény palettájáról - a kutatás során a Kiskunsági Nemzeti Park különböző területein (Szikra-Alpári rét, Fülöpháza és Bugac), valamint a Kecskeméti Arborétumban található festőnövények előfordulásának gyakoriságát vizsgálta Vivi, valamint iskolánk laboratóriumában festett természetes anyagokat, különböző festőnövényekkel.

Munkánkat segítették a Kiskunsági Nemzeti Park (Bártol Réka, Kis Viktor, Lucza Márk, Ludnai Tünde) és a Kefag Zrt. (Almási István, Barát Monika) munkatársai.

Köszönet illeti őket segítségükért.

Felkészítő tanára: Osza Gyöngyi


VERSENYFELHÍVÁS

2019-11-14 17:54:22
cimkék: verseny

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ versenyt

rendez az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére, 4 fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet.

Jelentkezési határidő: 2019. november 20.

A verseny időpontja: 2019. december 4.


ELHOZTUK A KÜLÖNDÍJAT!

2019-02-20 15:48:07

2019. február 8-án rendezték meg a megyei szakgimnáziumok történelem versenyének döntőjét a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában.


VERSENYFELHÍVÁS

2018-11-16 17:54:22
cimkék: verseny

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ versenyt

rendez az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére, 4 fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet.

Jelentkezési határidő: 2018. november 26.

A verseny időpontja: 2018. december 13.


Elsősegélynyújtó verseny általános iskolásoknak

2017-12-11 18:09:25
cimkék: rendezvény | verseny

2017. december 6-án iskolánk elsősegélynyújtó versenyt rendezett általános iskolások részére, melyre 17 csapat jelentkezett.

A jó hangulatú napon a legsikeresebb iskolák:

  • I. helyezett Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája
  • II. helyezett Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája
  • III. helyezett Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak.


Versenyfelhívás - Elsősegélynyújtó versenyre, általános iskolásoknak

2017-11-01 12:01:01

December 5. az önkéntesek világnapja, jelmondata: „Tégy az emberért”. 1985-ben az ENSZ közgyűlése december 5. napját jelölte ki, hogy a társadalmak megünnepeljék mindazokat az önkénteseket, akik világszerte áldozatos munkát végeznek a társadalomért.

Intézményünk ezért hagyományosan ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ versenyt rendez az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói részére.

4 fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat is nevezhet.

A verseny tematikája: újraélesztés, sebellátás, hirtelen rosszullétek, csont- és ízületi sérülések (törés, zúzódás, ficam, rándulás), égési, fagyási sérülések, görcsös állapotok, mentőhívás szabályai, helyszínbiztosítás, sérült állapotának felmérése, első percek teendői.

időpontja: 2017. december 06. (szerda) 900 óra

helyszín: A Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Kecskemét, Nyíri út 73.)

jelentkezni lehet e-mailben

a jelentkezési lap letölthető INNEN

jelentkezési határidő: 2017. november 17.


Megyei szintű szakmai verseny

2017-09-30 18:09:25
cimkék: rendezvény | verseny

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében indult megyei szintű szakmai verseny a Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolájában, ahol az iskola nappali tagozatos diákjai is részt vettek. Banó Péter, Szabó Gergő, Forgács Vanda és Palásti Eszter a Diabetika csapat tagjaként képviselte intézményünket.

Felkészítő tanáruk: Balláné Kelemen Andrea tanárnő volt.


O:DATETTÜK!

2016-12-01 12:00:00
cimkék: rendezvény | verseny

Tisztán emlékszem 2014. január 31-ére, ugyanis ekkor indultunk el csapatban az Online Demokrácia Activity 2.0 elnevezésű, izgalmas, kreativitást igénylő, demokráciával foglalkozó versenyen. A versengés első három fordulója az online térben zajlott. Csapatunk, a Bence és a Demokrácia Angyalai (röviden csak BÉDA) néhány nappal korábban, 2014. január 29-én alakult meg. Hivatalosan ugyan csak egy mentortanárunk lehetett, de a Dvorcsák Fruzsina, Kovács Anita, Polyák Bernadett, Sipos Bence és Vida Nóra által alkotott csapatunkat két segítő és mentor, Jáger Erzsébet és Zórity Adrienn tanárnő is erősítette.


38. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny

2015-05-29 08:36:33

A Mosonmagyaróváron 2015. április 24-26. között megrendezett 38. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjén iskolánk két tanulója kiválóan szerepelt. Eredményeik:


Isztambul 2015

2015-05-12 22:05:36

Iskolánk két tanulójának (Kovács Anita (12.C) és Sára István (10.A) volt lehetősége részt venni Isztambulban, a MEF Tudományos Projekt versenyen 2015. május 4. és 8. között. A "TAKE A LENSE AT ME - FLORA UNDER MAGNIFIER" címet viselő project munkájukat mutatták be angol nyelven. A felkészülés során 25 növénybiológiai kísérletet végeztek el, melyről video felvételt készítettek, az ezek felhasználásával elkészült összegző rövidfilmeket egy diák, Varga Szabolcs (13.C) által készített honlapra töltötték fel magyar, angol és néhányat török nyelvű felirattal ellátva.


1 2 3 4 5 6 7 8