"AZ EMBER MINDEN, MERT MINDENNÉ LEHET" (Comenius)

TANÁRI

e-Napló
Levelezés

ISKOLÁNKRÓL

Főoldal
Elérhetőség
Küldetés
Iskolatörténet
Névadónkról
A Szent-Györgyi díj
Nappali képzés
Galéria
Galéria 2 ÚJ !
A 2009/10-es tanév
Diákjaink
Dolgozóink
Diákjaink voltak
Dokumentumok
Oktatási programok

BEISKOLÁZÁS

NAPPALI
Nyolcadikosoknak
Érettségizetteknek

LEVELEZŐ
Érettségizetteknek

ITT AZ IDŐ!

KOLLÉGIUM

Szállásfoglalás

PÁLYÁZATOK

FELNŐTTKÉPZÉS

EUROPASS

SÉTA


A Szent-Györgyis diákok ismét Isztambulba készülnek

Negyedik alkalommal készülnek iskolánk tanulói arra, hogy részt vegyenek az isztambuli MEF Iskolák által szervezett nemzetközi tudományos projekt kiállításon, amit idén május első hetében rendeznek meg. Az Európa Jövője Egyesület közbenjárása és támogatása révén kerültünk kapcsolatba az partnerintézménnyel. A korábbi években feldolgoztuk már Bács-Kiskun megye vizeinek helyzetét, bemutattuk a farmosi békamentési akciót, tanulmányoztuk a kecskeméti arborétum éjszakai lepkéit, most pedig a vetési varjúk és az emberek közötti konfliktus csökkentésének lehetőségeit fogjuk vizsgálni, és a gyakorlatban tenni is ennek érdekében.

Osza Gyöngyi biológia tanárnő készíti fel a tanulókat az idén is. A témaválasztást az indokolta, hogy iskolánk környékén erősen érzékelhető a probléma és ennek csökkentése érdekes feladat számunkra.


A probléma nem új keletű: a városunkban már 2 éve foglalkoztatja az embereket ez a téma, többek között természetvédőket is. 2007-ben a kecskeméti református temető elöregedett fáit kivágták, ahol egy nagy varjú kolónia élt. Innen a város több pontjára települtek át a madarak, több kisebb telepet létrehozva, ezek közül egy az iskolánkhoz közeli területre esik, s itt a legerőteljesebb a konfliktus a varjúk és az emberek között. A szakirodalom alapos áttanulmányozása után a diákok a gyakorlatban is tanulmányozzák a problémát: megfigyelések folynak, valamint készül a dokumentálás, folyik az ábrák készítése és az adatok összesítése. A projektben résztvevő diákok kapcsolatban állnak a Kiskunsági és Ipoly-menti Nemzeti Park munkatársaival, akik dolgoznak a konfliktuskezelési terven; továbbá együttműködnek a kutatási területek vezetőivel is. Bízunk benne, hogy kutatásunkkal segíthetjük a probléma megoldásán dolgozó szakembereket, és magunk is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ezek a hasznos, védett madarak olyan otthonra leljenek, ahol nem zavarják a városlakó emberek mindennapjai.

A törökországi kiállításra kiutazó diákok (Bakos Tímea és Lukács Tímea, 10. b osztályos tanulók) angol nyelven fogják bemutatni a kutatás eredményeit, Fodorné B. Horváth Judit angol szakos tanárnő közreműködésével. Az kiutazást több szponzor is támogatja, többek között a Szent-Györgyi Iskola Alapítványa, a Porta Egyesület, valamint Nagy István, a Kurjantó Kft. ügyvezető igazgatója is.

A környezetvédelem kiemelten fontos számunkra, így tervezünk még egy kiállítást is, ahol nem csak a vetési varjúk helyzetét mutatjuk be, hanem más, a közvetlen környezetünket érintő problémákat is. Egy hosszabb távú programmá szeretnénk kibővíteni a projektet, hogy minél több diákot bevonhassunk az aktív környezetvédelmi munkába és környezettudatos életmódra neveljük őket.


Frissítve: 2010-03-02 © Szent-Györgyi Albert Középiskola




Az oldalak motorja PHP-Nuke, melyre a GNU/GPL licenszek vonatkoznak.